Tiszta Szerelem Imaest 2018 - beszámoló

2018. október 17-én a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye is bekapcsolódott az Országos Imaest a Tisztaságért elnevezésű, Kárpát-medence-szerte megrendezésre kerülő ifjúsági programba.
 
 
 
Az egyházmegye imaestjére, a kecskeméti Barátok templomába több településről gyűltek össze papok és fiatalok: Kecskemétről, Kiskunfélegyházáról, Kiskőrösről, Kerekegyházáról, Izsákról, Lajosmizséről.
 
A program szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Ivanics Zoltán ifjúsági referens atya volt. Szentbeszédében arra kérte a fiatalokat, hogy idézzenek fel magukban egy olyan élményt, amikor rajongón szerettek valakit, és ebből kiindulva beszélt a szerelem ajándékáról.
 
A szentmise után egy házaspár, Tóth György és Tóth Eszter tettek tanúságot a megismerkedésükről, együttjárásukról, az egymás mellet hozott döntésükről és arról, hogy a tisztaság vállalása hogyan gazdagította a kapcsolatukat.
 
A tanúságtétel után csendes és dicsőítő szentségimádás következett, ahol a résztvevő fiatalok egy mécses meggyújtásával és az Oltáriszentség elé helyezésével fejezhették ki elköteleződésüket a tisztaság iránt.
 
 
Parázs Pasztorális Központ