Egyházmegyei Hittanverseny döntője 2018.

A 2018-as esztendőben is három kategóriában került megrendezésre a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye szokásos hittanversenye. Az ötödikesek és hatodikosok Márk evangéliumából készültek fel. A hetedik-nyolcadikosok Márk evangéliuma mellett a nagy Katekizmus Eucharisztiáról szóló fejezeteit is megkapták a verseny anyagaként. Egyházmegyénk ezzel is készül a 2020-as Eucharisztikus Világkongresszusra. A középiskolásoknak pedig az előző két anyag mellé még a Katolikus Egyház lényegéről, küldetéséről is kellett ismereteket gyűjteniük a megmérettetésre. A versenyre három fős csapatok és egyéni indulók nevezhettek be.

A verseny első fordulója az espereskerületekben zajlik. A Főegyházmegye 10 espereskerületében általában márciusban kerül sor a selejtezőkre, ahonnan mindig csak az első helyezést elérő csapatok és egyéni versenyzők jutnak be az egyházmegyei döntőbe. Az első fordulóban egyházmegyei szinten mintegy 700-800 hittanos vesz részt, s közülük kerül ki az a nagyjából száz diák, akik a döntőben is megmérettethetik magukat. Erre az eseményre idén április 14-én szombaton került sor Kecskeméten, a Piarista Iskola Czollner téri tagintézményében. A rendezvény közös szentmisével kezdődött. Ezt követte a verseny tesztek megírása. A közös ebéd alatt a szervező hittanárok kijavították, értékelték a teszteket, majd ünnepélyes eredményhirdetés zárta a programot. A helyezettek okleveleket, könyveket, édességet vehettek át az Egyházmegyei Kateketikai Bizottság elnökétől.

A verseny főbb helyezettjei a következők lettek:

5-6-osok egyéni: I. Ország Norbert Károly (Kecskemét), II. Filus Roland (Kalocsa), III. Suhajda Botond (Kecel).

5-6-osok csapat: I. Balog Viktor, Csontos Szabolcs, Molnár Attila (Kiskunmajsa), II. Ézsiás Péter, Kovács Ádám, Tóth Alvin (Jánoshalma), III. Baranyai Dominik, Havasi Laura, Kovács Hanna (Kalocsa).

7-8-osok egyéni: I. Mindák Dániel (Kiskunfélegyháza), II. Anka Gyula Benedek (Kecskemét), III. Roskó-Kovách Luca (Kalocsa).

7-8-osok csapat: I. Antal Réka, Sáfrán Hunor, Takács Zsófi (Baja), II. Elmer Anna, Gombár Jázmin, Szombati Napsugár (Kunszentmiklós), III. Berki Péter, Szakál András, Zakály Péter (Kecskemét).

Középiskolások egyéni: I. Csitári Nóra

Középiskolások csapat: I. Kiss-Pető Apor, Szabó Ezékiel (Kiskunhalas), II. Baranyi Panni, Dúl András, Kardos Dávid (Kecskemét), III. Bimbó Tamás, Kókai-Szabó István, Nagy Dávid (Kecskemét).

Hálás köszönet a felkészítő hittanároknak, hitoktatóknak, különösen pedig a helyi szervezők lelkes csapatának. Bízunk benne, hogy a versenyre való készület és annak élményszerű lebonyolítása hozzájárul a részt vevő hittanosok hitének megszilárdulásához, pozitív egyházképük kialakulásához.

Dr. Finta József
 

 

Plakát: