Házasság Hete Kiskunfélegyházán 2016.

Házasság hete és Szerelmi kalandtúra Kiskunfélegyházán

2016-ban is bekapcsolódtunk a Házasság Heti programsorozatba. Nagy örömünkre szolgált, hogy a szervező katolikus egyházközségek mellé betársult a Móra Ferenc Művelődési Központ és a Petőfi Sándor Városi Könyvtár is. Így még több programot tudtunk kínálni az érdeklődőknek február 7-14. között, mint az eddigi években. A fotókat itt nézheted meg.
Nagy érdeklődés kísérte Schäffer Erzsébet írónő szerdai személyes hangvételű előadását a Művelődési Központban. Rónaszéki Gábor plébános atya pedig a könyvtár előadótermét töltötte meg csütörtök este, aki szülői házból vett példákkal, élvezetes stílusban adott gyakorlati tanácsokat az emberi kapcsolatok építésére és a házasságban élőknek.
A Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház hirdetett rajzpályázatot „A jó házasság titka gyermekeink szemével” címmel, melyre 76 rajz érkezett, s a pályaműveket a könyvtár gyerekbirodalmában mutatták be szombat délelőtt.
Vasárnap a templomokban külön áldásban részesültek a házaspárok. Délutánra egy sétára vártuk a város ligetes főutcájára mindazokat, akik értéknek tekintik a családot és a házasságot. A séta közben előkerültek a tavaly már gyakorolt népdalok, amiket a séta végén, az Ótemplom előtt meggyújtott tábortűznél is elénekeltünk.
A Házasság hete programhoz kapcsolódóan indult a Szerelmi kalandtúra már február 1-jén, melyben idén 26 pár vett részt. A regisztráló pároknak 5 hét állt rendelkezésre, hogy 7 randi-programból 6-ot megvalósítsanak, ha a sorsoláson is részt akartak venni.
A feladatok között volt közös cukrászdázás, romantikus vacsora, sport- és kulturális program, a cserkészek által összeállított városi rejtvény megfejtése. Emellett biztattuk a párokat, hogy vegyék elő a régi fényképalbumokat egy kis időre, és elevenítsenek fel néhány közös élményt. Nagy örömünkre szolgál, hogy több mint 15 félegyházi vállalkozás, intézmény segítette a programsorozatot kedvezménnyel vagy nyeremény-felajánlással.
2016. március 6-án, a Művelődési Központban találkoztak a párok, hogy megosszák élményeiket, s a jó hangulatú, családias rendezvényen minden nyeremény gazdára talált. A megjelent párok hálásak voltak a szervezésért, s lelkesen vettek részt a programokon. Volt jó pár olyan házaspár, akik már másodjára teljesítették a feladatokat, de szép számmal akadtak olyan párok is, akik idén először csinálták végig a feladatsort. A megjelentek kifejezték, hogy várják a következő évi kalandtúrát, s vállalták a sorozat reklámozását is. Volt olyan tavalyi résztvevő, akinek invitálására 2 új pár is jelentkezett a 2016. évi szerelmi kalandtúrára. A résztvevők egyetértettek abban, hogy nagyon fontos a gyerekek mellett is az egymásra szánt idő, s erre jó alkalmat adott ez a programsorozat.

Juhász Miklós és Ági