Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap 2015.

Kultúrák (h)arca – Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Nap 2015.

A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyében az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy a tavaszi, Pünkösdi Ifjúsági Találkozó után, ősszel is találkozót szervezzenek a fiataloknak. Idén november 7-én rendezték meg az Egyházmegyei Ifjúsági Közösségi Napot, melynek a bajai Szent László Általános Művelődési Központ adott helyet. Az eseményről készült fotók itt találhatók.
A találkozó a Katolikus Kulturális Hetek programsorozat része volt, amely megadta a nap témáját is, hiszen sokfelől közelíthettük meg keresztény és európai kultúránkat.

A résztvevőket a házigazda, Retkes Zsolt atya köszöntötte, majd Hatházi Róbert atya, az egyházmegye ifjúsági referense nyitotta meg a rendezvényt.

Az első feladatban Európa térségei szerint csoportokba rendeződtünk, majd összegyűjtöttük a meghatározó országokat és azok tulajdonságait. Ez jó lehetőség volt arra, hogy a fiatalok összerázódjanak, elinduljon az együtt gondolkodás, az egymással való kooperáció.

A második már egy komolyabb, gondolkodtatóbb feladat volt. A csoportok a II. Vatikáni Zsinat dokumentumaiból kaptak részleteket, s azt kellett értelmezni, és a saját életükre vetíteni a kultúrával kapcsolatosan. A beszélgetés elején talán sokan nem is gondolták, hogy a kultúra és a keresztény hit mennyire összetartozik.

A beszélgetések során felmerült, hogy mennyire van hatással a családok széthullása, a tömegkommunikáció vagy a felgyorsult világ a kultúra megőrzésére és továbbadására. Együtt kerestük a választ, hogy a modern művészetek, vagy a klasszikus műalkotásoknak van-e nagyobb jelentőségük a kultúra alakulására és hogy hogyan tudjuk azt mi, ma élő XXI. századi fiatalok a jövő generációk számára megmutatni, fenntartani, „értékesíteni”.

A beszélgetések közben kis uzsonnára is sort kerítettünk, majd a gondolatok zárása után együtt mentünk át a belvárosi templomba, ahol közös szentmisén vettünk részt.

Az evangéliumban a szegény asszonyról hallottunk, aki a két fillérét, - vagyis mindenét, amije csak volt- beledobta a perselybe. A szentírási szakaszhoz Geszler Péter atya fűzte gondolatait, amelyek egyszerre voltak szívhez szólóak, meghatóak és megfontolandóak. Egy emberről mesélt, aki félt Istenre emelni a tekintetét, mert azt hitte, hogy az Úr majd megvetéssel néz rá, és hogy az ő személyes tervei nem egyeznek meg a Mindenható vele kapcsolatos álmaival. S egy nap, mégis mert az Úr arcába tekinteni, s ez a pillanat meghatározta a további életét, hiszen nem látott ott mást, csupán őszinte, igaz Szeretetet. Ez a pillanat a mindent odaadásának az ideje volt. Ettől a pillanattól már nincsenek kétségek.

Péter atya arra bátorította a jelenlévőket, hogy merjék az Istennek adni mindenüket, hiszen ez az a csoda, ami bárkivel megtörténhet. A szentmise után együtt vonultuk át a város színháztermébe, ahol a Jazz and More énekegyüttes koncertjén vehettünk részt. A fiatalokból álló kórus egy igazi kulturális kavalkádot varázsolt a résztvevők elé. A számos stílusból és műfajból válogatott műsorban egyaránt felcsendültek musicalek, gospel dalok és rajzfilm-slágerek. Látszott rajtuk az összefogás, a rengeteg közös munka és az értékteremtés iránti vágy.

A koncertet követően ismét az ÁMK felé vettük az irányt, ahol finom vacsorával vártak minket. A közös étkezés után napzáró beszélgetések és táncház következett.

Az egyes programok a nap végére úgy álltak össze, mint egy gondosan eltervezett kirakójáték. Ez a nap megmutatta, hogy különböző stílusú programok, különféle helyről érkező résztvevők is lehetnek egységben, ugyanúgy ahogy a kultúra is különféle, egymástól eltérő elemekből épül fel.

Az ifjúsági nap rávilágított arra, hogy a kulturális élet, az érdemszerző jövő megőrzésében, kialakításában és továbbadásában a keresztény embernek fontos feladata van, hiszen Isten a különféle korok sajátos kultúrájához igazodva szólt, amikor kinyilatkoztatta magát az embereknek.

Barna-Pap Rozália

A 2014-es EIKN fotóit itt találod.
A 2013-as EIKN fotóit itt.
Az esemény az Egyházmegyei Ifjúsági Bizottság, a Lajosmizsei Jászok Ifjúsági Egyesület és a plakáton jelzett támogatók összefogásával valósult meg.
 

Plakát: