Egyházmegyei Hittanos Olimpia 2018. Kecel

 Az aradi vértanúk emléknapján, 2018. október 6-án, délelőtt a keceli II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda munkatársainak közreműködésével az Intézmény vendégszeretetét élvezve, több mint kétszázötven hittanos tanuló vett részt a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye sportversenyének egyházmegyei döntőjében.
Az eseményről készült fotók itt találhatók. 

Két korcsoportban négy sportágban nevezhettek az esperes kerületi fordulók győztes csapatai. Az idei év versenyszámai mindkét kategóriában labdarúgás, kapitánylabda, asztalitenisz és sakkverseny voltak.

Sportnapunkat az Egyházmegyei Kateketikai Bizottság szervezésében, Pap József diakónus, EKB elnök irányításával, az iskola énekkarának közreműködésével, főtisztelendő Dr. Bábel Balázs érsek úr által vezetett szentmisével kezdtük. A főpásztor felhívta a fiatalok figyelmét, hogy a nemes versengésben figyeljünk egymásra, a sportszerű játékra, az aradi vértanúk emléknapján emlékezzünk arra, hogy a hősök példát mutattak a hazaszeretetre.  

A szentmisét követő regisztráció a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában zajlott. A versenyek négy helyszínen kerültek megrendezésre. Az Iskolán kívül a Városi Sportcsarnokban, valamint a Városi Könyvtár és Művelődési Ház nagytermében.

A közös ebédet a „Csendes Ősz” Idősek Otthonának Napközi konyháján fogyasztották el a résztvevők. Ezt követően a Városi Sportcsarnokban sorakoztak fel az esperes kerületeket képviselő sportolók eredményhirdetésre, atyák, hitoktatók és pedagógusok kíséretében. A sikeres napért hálát adva záró imádság következett, melynek végén örömmel állapították meg, sikerült érsek atya felhívását megvalósítani, együtt, egymásért Krisztusban eltölteni ezt a felejthetetlen napot.

Megköszönve a versenyzők és felkészítőik, valamint a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusainak, a Városi Sportcsarnok és a Városi Könyvtár és Művelődési Ház munkatársainak önkéntes munkáját, örömmel tesszük közzé a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye 2018. évi sportversenyének dobogós helyezést elért csapatait és egyéni versenyzőit:

5 - 6. évfolyam, fiú labdarúgás

1. helyezett: Nyárlőrinc
2. helyezett: Kecel
3. helyezett: Mélykút

7 - 8. évfolyam, fiú labdarúgás

1. helyezett: Mélykút
2. helyezett: Dusnok
3. helyezett: Tiszakécske

5 - 6. évfolyam, kapitánylabda

1. helyezett: Kalocsa
2. helyezett: Kecel
3. helyezett: Kiskunfélegyháza

7 - 8. évfolyam, kapitánylabda

1. helyezett: Kalocsa
2. helyezett: Kiskunfélegyháza
3. helyezett: Kecel

5 – 6. évfolyam, asztalitenisz

1. helyezett: Hugyi Barnabás (Jánoshalma)
2. helyezett: Lei Ádám (Kalocsa)
3. helyezett: Csík Ádám József (Kunszállás)                               

7-8. évfolyam, asztalitenisz

1. helyezett: Varga Bence (Jánoshalma)
2. helyezett: Rideg Árpád (Kalocsa)
3.helyezett: Kádas Tar Gergő (Bácsalmás)

5 – 6. évfolyam, sakk

1. helyezett: Zsirmik Zsombor (Kecskemét)
2. helyezett: Faragó Gergő Levente (Kiskunfélegyháza)
3. helyezett: Berger Péter (Kecel)

7 – 8. évfolyam, sakk                       
1. helyezett: Fekete Dániel (Fülöpjakab)
2. helyezett: Csík Virág (Kunszállás)
3. helyezett: Varga Benjámin (Jánoshalma)
 

KKFM Parázs Pasztorális Központ
Fotó: Nagy Attila piarista atya