Részigazság Klub Budapesten

Téma: Lombik? Bébi?
Miként állhatunk valóban az emberi élet pártján?
 
Meghívott vendégek:
Roska Péter, plébános, főiskolai tanár
Dervarics-Boros Ágnes, FCP oktató

A részvételhez előzetes jelentkezést kérünk itt:
https://goo.gl/forms/6lfeSvSg6cka6x4F3

Meghívott vendégeink mondanivalója elsősorban az Egyház álláspontjának kifejtését jelenti. Alapvetően a saját teológiai – antropológiai – etikai összefüggésrendszerében. Természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a technológiai fejlődést, és ennek következményeként előállt új lehetőségeket, amelyek az egyház tanítása szerint megkérdőjelezhetők.

A beszélgetésben idézzük András püspök tavaly augusztus 20-i homíliáját, s néhány jellegzetes reflexiót. Megmutatjuk, hogy az Egyház hol foglalkozik ezzel a kérdéssel, s mely szempontok szerint ellenzi. Hívő körökből is számosan „szívtelennek” tartják az egyházi tanítást. Miként például a házasság felbonthatatlanságára vonatkozó passzust is. A beszélgetésben igyekszünk megmutatni, hogy az egyház nemhogy szívtelen, hanem a leginkább ember- és élet-barát az álláspontja.

A beszélgetést vezeti: Szikora József, a Magyar Katolikus Rádió főszerkesztője

A Részigazság Klub 4. estje a facebookon: https://www.facebook.com/events/1855331848091019/
Korábbi estek elérhetők a 72 Tanítvány Mozgalom youtube csatornáján: https://goo.gl/aEoXov
Plakát: