Dicsőítő koncert Kiskunhalas

„Énekelj az Úrnak!"                                     
 

  A magyar keresztény könnyűzene két jelentős alakja vendégeskedett Kiskunhalason március 26-án, Nagyböjt IV. vasárnapján.
  Pintér Béla, valamint Csiszér László és csapata tartott nagy hatású evangelizációs koncertet, dicsőítést a II. Rákóczi Ferenc      Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium tornatermében. Istennek hála, mintegy háromszázan vettek részt ezen a húsvétra    felkészítő zenés-énekes programon, különböző felekezetek hívei, köztük sok-sok gyerek. A halasiakon kívül számos más  településről érkeztek az érdeklődők. Köszönjük Istennek, a zenészeknek, a szervezőknek és persze minden résztvevőnek ezt a mai  élményt! A képeket itt nézheted meg.

  Dr. Finta József általános helynök, kiskunhalasi plébános