Családcsoport Kecskemét Nagytemplom

A kecskeméti nagytemplomi családcsoport

2001. januárjában néhány – akkor még fiatal – házaspárt megkeresett egy már évek óta jól működő házas-csoport egy-két tagja, hogy rendszeresen látnak bennünket a templomban és arra gondoltak, hogy szívesen segítenének nekünk abban, hogy kialakítsunk egy, az övékhez hasonló csoportot. Így történt, hogy a megjelölt alkalomra megérkeztünk, és örömmel tapasztaltuk, hogy sokan látásból már ismerjük egymást, többen közülünk együtt jártak jegyesoktatásra. Szóltunk néhány régi barátnak, akikkel jó pár éve együtt voltunk ifi-hittanosok. Néhány hét alatt összeállt egy kb. 6 párból álló közösség Kosik Sándor atyával az élén. Azóta rendszeresen találkozunk a nyári időszakot leszámítva, minden pénteken. Ezeken az alkalmakon együtt imádkozunk, és lelki vezetőnk segítségével próbáljuk hitünket mélyíteni és minél jobban megélni, a családban és a munkahelyeinken egyaránt. Keresztény házasság, gyermeknevelés, Istennel való kapcsolatunk témájában könyveket dolgoztunk fel együtt, részletesen megbeszéltük a szentmise liturgiájának részeit és azok jelentését. Sándor atya távozása után volt a csoport életében egy nehéz, „pásztor nélküli” időszak, amikor Isten segítségével ki tudtunk tartani egymás mellett. Ebben az időszakban is rendszeresen találkoztunk, ápoltuk a kapcsolatainkat, mélyültek barátságaink, de éreztük, hogy a további lelki fejlődéshez szükségünk van állandó papi vezetésre. Hatházi Róbert atya ajánlására kerültünk Jeney Gábor atya szárnyai alá, akit nagyon nagy szeretettel fogadott be a csoport, és újra érezzük a tartalmas és mély beszélgetések során keresztény hitéletünk megújulását és fejlődését. Három házaspár vett részt Házas Hétvégén, ami mindhárom család életében a kapcsolatok szebbé, gazdagabbá válását eredményezte. Az évek folyamán többször megesett velünk, hogy egy-egy új házaspár került a csoportba és olyan is akadt, akik már nem járnak közénk. Van, akit egy költözés fizikailag távol sodort ugyan a csoporttól, de a hosszú évek alatt kialakult kötődés miatt lélekben mindig is a közösség tagjai lesznek, és minden évben meg fogjuk találni az alkalmat az együttlétre. Bár már jól összeszokott baráti társaság lettünk, az újakat mindig nyitottsággal, érdeklődő szeretettel fogadtuk. Jelenleg 7 család alkotja csoportunkat, összesen 17 gyereket nevelünk és várjuk a 18.-t! Ezek a számok azért is nagyon kedvesek számunkra, mert 2001-ben ezek közül a még csak 3 született meg, azóta együtt kereszteltünk 15-t. Sajnos a nehézségek sem kerültek el bennünet, volt építkezés, költözések, munkanélküliség, betegség, anyagi és párkapcsolati problémák, de mindig találtunk valakit a csoportból, aki ezekben a helyzetekben is mellette állt, segítségére volt a másiknak. Mondhatjuk, hogy évek óta rendszeresen eljutunk együtt nyaralni, mikor hosszabb, mikor rövidebb időre. Voltunk már együtt Erdélyben (többször is, Csíksomlyói búcsúban is), Balatonnál, Pécsett, Esztergomban és minden évben meglátogatjuk Sándor atyát, Kiskunmajsán. Ezek az alkalmak során tovább mélyülnek kapcsolataink. Segítettünk várandósságok idején, vigyáztunk egymás gyermekeire, de nagyon sok erőt meríthetünk az elejétől végéig együtt megélt napokból is, amikor megtapasztaljuk, hogy bizony másnak is nehéz, a másik család is harcolja a maga harcát. Időnként alkalmat kerítünk a város más házas csoportjaival is találkozni. Testvér-csoportunknak tekintjük a jelenleg is Bárkányi Ernő atya vezetése alatt álló közösséget, akik annak idején a mi csoportunkat életre hívták, és az első hónapokban elkísértek bennünket, megosztva velünk élményeiket, tapasztalataikat. (Gondolatok a közösség életéből: Utasiné Enikő)